Két virág beszélget.


-Hát te mit keresel itt kicsi virágocska a nagy rózsák mellett?
A kisvirág szólni sem mert, fogalma sem volt, hova csöppent, de mert kíváncsi volt, megkérdezte a rózsát
-Te hogy nőttél meg ilyen nagyra?
-Mi rózsák mind gyönyörű nagyok leszünk! Erre születni kell..
-És én mikor leszek ilyen, mint te?
-Te? Te nem vagy rózsa, egyszerű kerti virág vagy.
-Ne legyenek nagy elvárásaid az élettől.
-Téged sokan kedvelnek, Rózsa?
-Még szép! Az emberek megbámulnak, megtapogatnak, kedves szavakkal árasztanak el. Én vagyok a szerelem záloga. A szerelmesek engem adnak oda, hogy kifejezzék érzéseiket.
-Engem is fognak látogatni az emberek?
-Hozzád?? Maximum csak a méhek jönnek és azt is csak a mézgyűjtés érdekében.
A kisvirág alig volt a földön, de már elkedv
etlenítették az élettől, olyan jelentéktelennek érezte magát.
-És, Rózsa, mondd! Mire vágysz az életedben?
-Egyszer jönnek és leszakítanak. Aztán ott virítok majd a szoba közepén örökre. Csak végre ne keljen ilyen jelentéktelen virágokkal beszélgetnem.
-Miért mondod ezt?
-Nézz magadra, kicsi vagy és észrevehetetlen. Meg sem érdemled a társaságom.
Pár nappal később a Rózsa vágya beteljesült. Kiszakították a földből megfosztva vizétől.
A Rózsának igaza lett ugyan, de nem teljesen. Ragyogott egy pár napig, de aztán szépen lassan hervadt el.
És szerintem ő is vissza kívánta régi helyét a kisvirág mellett.
A kisvirág megtanulta, hogy tényleg nem minden a szépség.
Még ha kis dolgokra is, de lehetünk hasznosak az életben.

(Ormai Fanni, 11. B)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése